Translate

2017. február 24., péntek

Erdély - Székelyföld télen – Hófehér Hargita

Erdély - Székelyföld télen – Hófehér Hargita


A téli időszakban Erdély más arcát mutatja, de ez is gyönyörű! A több ezer éve lakott területet, szépsége, gazdasága, földrajzi helyzete miatt sok nemzet akarta magáénak megszerezni, de lélekben mindig is Magyarország része volt és marad.


Erdélyi települések:

Nagyvárad:
Bihar megye székhelye a Sebes Körös partján fekszik. A régészeti kutatások szerint a hely már a kőkorszakban lakott volt. Nagyváradtól elválaszthatatlan a csodatevő Szent László király kultusza.
A város alapításáról számos monda maradt fenn. A legtöbbet idézett legenda szerint Szent László a Körös mentén vadászott, amikor egy angyal jelent meg előtte. A király, Szűz Mária tiszteletére monostort emeltetett, és mivel a területen vár is volt, elnevezte Váradnak.
Ady Endre így fogalmazott: „Ami Nagyváradon történik kicsiben, eleve és jelképesen egész Magyarország sorsa.”

Neves látnivalók:
A Városháza:
Az 1902-1903 között létesített épületegyüttes a Kőrös felőli oldalon látható az óratoronnyal a város szimbolikus létesítménye, meghatározza a városképet. 
Ma kilátóként használják, gyönyörű panoráma nyílik a városra. Persze, ha nem téli, ködös időben látogatunk a városba. Az első szinten található óraszerkezet mutatja a pontos időt, és minden egész órában az úgynevezett “Iancu Induló” hangzik el a toronyból, felriasztva az ott szundikáló baglyokat.


A Szent László templom:
Nagyvárad központjának legrégebbi temploma a római katolikusok által épített Szent László templom. Húsz éven át, 1721-1741 között épült, tornya csak később, 1800-ra készült el. Ebben a templomban található Várad legrégibb, még fennmaradt oltára az 1730-as évekből.


A Színház:
A színház 1900 október 15-én nyílt meg, mely az eklektikus építészet egyik legszebb képviselője. A klasszicista jelleg jól ötvöződik a neoreneszánsz elemekkel. Eredetileg Szigligeti Színház volt olvasható rajta, ezt a feliratot az évek során a politikai hovatartozásnak megfelelően cserélgették.


A Fekete Sas Palota:
A Fekete Sas szálló Erdély egyik legszebb szecessziós épülete. Az épületegyüttes három utcára nyíló kijáratát egy üvegfedelű passzázs köti össze. A fekete sast ábrázoló színes ablak a város szimbóluma.



A Holdas templom:
Az ortodox katedrális mindenki csak holdas templom néven emlegeti. A harangtornya 55 méter magas. Az óraszerkezet alatt helyezkedik el a fekete és aranyszínűre festett gömb, amely mindig a valóságos holdképet mutatja. 



A Grand Hotel Astoria:
 Az egykori kávézó megőrizte rendeltetését az idők folyamán. A gyönyörű szecessziós épület földszintjén rendezték be a híres Emke kávéházat, mely helyet adott a fiatal újságírók és költők összejöveteleinek.


Az Ady Endre és társai által alapított „Holnap” irodalmi társaság, a modern magyar irodalom egyik alappillére. A sétálóutcán felállított szoborcsoport Ady Endrét, Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást mutatja egy kávéházi asztal körül.


A szecesszió városának szépségét, a Pece parti Párizs sajátos báját még a borongós, télutói időjárás sem csökkentette.
Nézzünk meg egy videót: 

Segesvár:
A város híven őrzi Petőfi Sándor emlékét.
Petőfi a Gyárfás-kúriában töltötte élete utolsó éjszakáját. Emlékét márványtábla őrzi.
 Petőfi itt-jártának "élő" tanúja az öreg körtefa, amelyet már csak vaspántok tartottak össze.
A legenda azt tartja, hogy e körtefa alatt szavalta el Petőfi az Egy gondolat bánt engemet című versét, 31-én reggel, megjósolva aznapi halálát.
A körtefa "tanúságát" megörökítő Kányádi Sándor versét márványtáblába vésve olvashatjuk:
"Haldoklik az öreg tanú,
Petőfi vén körtefája.
Azt beszélik ő látta volt
verset írni utoljára."
A város egyébként eléggé lepusztult, sok a felújítandó, romos épület.







 Székelyudvarhely
Székelyudvarhely, Székelyföld fővárosa, a Küküllő-dombvidéken, a Nagyküküllő folyó mentén fekszik. A város, a Nagyküküllő két partján elterülő települések - Gyárosfalva, Szentimrefalva, Dancsfalva, Cibrefalva, Szombatfalva, Bethlenfalva és Kadicsfalva - egyesítésével jött létre.
Régészeti ásatások szerint ez e terület már évezredek óta emberlakta terület volt.
Kiváltságait a magyar királyoktól és erdélyi fejedelmektől kapta. 
A város címere: páncélos kéz tőrrel, melyre szív és medvefej van tűzve, felső terében négy csillag közt az 1558-as évszám. 
A "székely" előtag a település nevében először Bethlen Gábor idejében, 1613-ban jelenik meg.


A város jelentős kulturális és oktatási központ, minden esztendőben több ezer diák érkezik a vonzáskörzetében található falvakból és a nagyvilágból.

Tegyünk egy sétát a belvárosban:







Máréfalvi székelykapuk:
A székelykapu, Székelyföld szimbóluma, szinte minden faluban láthatunk egyedileg készített, faragott székelykaput, melyek stílusjegyei régiónként kismértékben eltérnek, képviselve az adott település sajátos minta, forma és színvilágát.
A legszebb, festett székelykapuk Máréfalván találhatók. 
A gyűjtőmunkát 1970-ben kezdeményezte Kovács Piroska tanár néni, az iskolások számára meghirdetett „kincskereső” mozgalom keretében. A faluban több mint 200 székelykaput találhatunk, ezek közül 25-t régisége és egyedisége miatt műemlékkapunak nyilvánítottak. A legrégebbi székelykapu a katolikus paplak bejáratát díszíti.



A székelykapu nagy fedeles, kötött, többnyire díszített, faragott építmény. Két bejárója van, gyalogos és fogatos, melyek kapulábait a kontyfának nevezett szemöldökgerenda köt össze. A magassága utal a gazda vagyonosságára is, mivel, ha több állatot tart, akkor magasabb szénásszekérnek kell beférni a fogatos kapun.
A galambdúcos tető csipkés zsindellyel kerül befedésre, de galambok nem élnek benne, nehogy megtiszteljék névjegyükkel a látogatókat.
A székelykapu egy összetett jelképrendszer – szimbolikus életfa. A máréfalvi kapuk alja általában zöld színű, a Földet szimbolizálva, felül kékre festett, az eget megtestesítve. Az égen általában a Hold, a Nap, a csillagok helyezkednek el, különböző virágfonatokkal, virágmotívumokkal átszőve.



Vajon mit keres egy baltának a képe a kapun?
A házszám melletti szerszám jelkép, azt mutatja, hogy tűz esetén milyen eszközt kell vinni a gazdának. További érdekesség, és vajon mit jelent, ha a kapu előtt egy keresztbe tett seprűt látunk. Nem, nem azt, hogy otthon van az asszony és leparkolta a „járművét”. Éppenséggel azt jelenti, hogy senki sincs otthon. A kapu készítésének dátuma mellett láthatunk a kapukon különféle, jó tanácsokat és üdvözlő és hálaadó szövegeket.

 Székelyderzs:
A XIII. században épült székelyderzsi unitárius erődtemplom a világörökség része. Az erőd jelleg nem csak a külsőségekben mutatkozott meg, a falu népe külső támadás esetén bemenekült az erődbe. A kaputorony aljában kettős kapu áll, ezért a támadók, ha átjutottak a külsőn, a belső kapu előtt tömörültek, eközben a torony emeletéről a védők templom falán kialakított szuroköntő nyílásokon keresztül szurkot vagy egyéb forró anyagot öntöttek a nyakukba.


Az ötbástyás erődtemplomban téglára vésett rovásírásos emléket, valamint Szent László legendákat ábrázoló falfestményeket láthatunk. Nagyon szép a díszes orgonakarzat és a faragott szószék.




Az erődtemplom érdekessége, hogy a itt tárolták az élelmet, elhárítva a kiéheztetés veszélyét. A bástyák között a várfal mentén lévő tető alatt nagy faládákban volt a gabona, az emeleti részen pedig kampókra akasztott szalonnák és sonkák lógtak.
Ezt a hagyományt a falu lakói mind a mai napig őrzik. 
Minden családnak saját ládái és kampói vannak. A tornyokat és a gabonás ládákat hetente egyszer, szerdán reggel 7-kor lehet meglátogatni. Így van ez időtlen idők óta, a templom kulcsát megbízott személy őrizte (nehogy egy sonka átugorjon egy másik kampóra…).


Farkaslaka:
A Gordon hegy oldalában fekvő település nevének eredetéről egy legenda mesél. Az erdő szélén, a Nyikó patakon, állt egy kis vízimalom. Egy gazda idehozta a terményét megőrölni, és amíg a malomkövek mellett serénykedett, a farkasok megették a lovát. A faluba érve elborzadva mesélte, hogy ez egy „farkaslakta” hely.
Tamási Áron a nagy székely író szülőfaluja és végső nyughelye ez a vadregényes környék. Művészetével örök emléket állított szülőfalujának, mely ma a magyarság egyik zarándokhelye.



A nagy székely író, a római katolikus templom mögötti parkban, a két cserefa között nyugszik.
"Kívánhat-é ember többet
Derékaljnak szülőföldet
S két cserefa tömött árnyát szemfedőnek." / Kányádi Sándor/



 A sírkövét Szervátiusz Jenõ és Szervátiusz Tibor erdélyi szobrászok alkották. A kövön ez a felirat olvasható:
„Törzsében székely volt, fia Hunniának
Hűséges szolgája bomlott századának.”



Szejkefürdő:
Székelyudvarhely szabadidő-központja és üdülőtelepe. Neve, a „szejke” zavarost jelent, és szürkés, tengervízhez hasonló gyógyvizéről kapta. 
Itt, a szejkefürdői domboldalban található a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírja és emlékműve.
14 különböző díszítésű székelykapu alatt átsétálva juthatunk el az Orbán Balázs síremlékhez.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum közreműködésével készült, szabadtéri székelykapu kiállítás, egyfajta szabadtéri múzeumként, az udvarhelyi népi díszítőművészet értékeit tárja a látogatók elé.
A kopjafás síremléket, az Orbán Balázs bronz féldomborművével, Orbán Áron székelyudvarhelyi szobrászművész-tanár tervei szerint építették.




Agyagfalva:
A település nevezetessége az 1848-as székely nemzetgyűlésnek emléket állító szoborcsoport és a három kopjafás emlékmű. 
A nagygyűlésen résztvevő mintegy 60 000 székely hitet tett a az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény mellett.
Az emlékművek a székelység szimbólumai, a székelység történetének dicsőséges fejezetét idézik.
Az emlékműre Agyagfalva és Erdély címere közé  Petőfi Sándor, "A székelyek "című verséből idéztek:
"Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.”

Csoportunk legidősebb és legfiatalabb tagja elhelyezte az emlékezés koszorúját.





Vargyas patak völgye:
A Vargyas patak mentén leereszkedünk A Szépasszany bosszantó nevű csárdába, ahol Homoród-menti specialitást, "pityókástokányt" kaptunk. Ne törd a fejed, a hangulatos elnevezés, egyszerű paprikáskrumplit jelent.




Hargita:
A Madarasi-Hargita a Hargita-hegység és Székelyföld legmagasabb hegycsúcsa, a székelyek szent hegye. Nyáron fantasztikus kirándulóhely, télen síparadicsom.



Az 1801 méter magas csúcson zászló- és kopjafa erdő jelzi: a magyarság számára szent helyen állunk. Jó idő esetén  távolban látszanak a Csíki havasok, a Gyimesek, a Nagyhagymás az Egyes Kővel.


Nézzünk meg egy videót:
https://www.youtube.com/watch?v=RiDlDkxAwoI


"Aki ezt a szülőföldet szereti, a legnehezebb emberi sorsot szereti."
(Cs. Szabó László)




Székelyföldi érdekességek:

A székelyek minden területen tisztelik és ápolják hagyományaikat. Öröm látni, hogy a fiatalok is szívesen járnak népviseletben, dalaikban, táncaikban is tovább él az ősi kultúra. 



A legény tarsolyt hord az oldalán.



Egy kis vidámság Székelyföldről:



A fene se cammog el a következő zebráig.



Néhány székely vicc:

A tudósok elhatározzák, hogy listába foglalják a gyümölcsöket és a zöldségféléket. Megy minden rendben, de a paradicsomot nem tudják hova sorolni. Hosszas vita után, egyik tudós azt javasolja, hívjanak egy székelyt, mert a székely ember nagyon találékony. Úgy is történik, felteszik a kérdést a székelynek:
 -gyümölcs a paradicsom vagy zöldség? Mire a székely: pálinkát lehet főzni belőle? Nem.
- Akkor zöldség.

Hajnali kettőkor verik az öreg székely ablakát.
- Ki az? - kérdi álmosan.
- Én vagyok az Áron bácsi, a Gergő, a szomszéd legény! Van magának itthon tintája?
- Nincsen fiam - válaszolja, majd megint elalszik.
Húsz perc múlva megint verik az ablakot...
- Ki az? - hangzik a kérdés megint.
- Én vagyok Áron bácsi, a Gergő, hoztam magának tintát...

Két székely beszélget. Mondja az egyik:
- Te koma, miért nincs rajtad sapka?
- Hát, szomszéd, a balesetem óta nem hordok sapkát.
- Milyen baleset? - csodálkozik a szomszéd.
- Múltkor megkínáltak pálinkával, de nem hallottam meg!


                                                                      vinpet                        forrás: internet
         

2 megjegyzés:

  1. Olyan szépen, szeretettel meséltél Erdélyről, mintha
    Benedek Eleket, vagy Tamási Áron Ábeljét olvastam, "hallgattam" volna. Köszönöm szépen, üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves szavaid.
      Erdély gyönyörű tájai és az ott élő emberek hazaszeretete megérinti a szívünket, lelkünket.

      Törlés