Translate

2012. január 14., szombat

Hong-Kong

 
  Hongkong


Hongkong 1997. július 1.-vel került vissza Kínához, az évszázados brit uralom után. Az egész Kína ünnepi készülődéssel várta a nagy eseményt.
Abban az időben Shanghaiban dolgoztam, és a középületekben, szállodákban díszes tacepaokkal ábrázolták és számolták vissza a csatlakozásig hátralévő napokat.
Óriási örömünnep volt egész Kínában a visszatérés napja.
A bankjegyekről eltűnt Erzsébet királynő, és visszajött mindenhová Hongkong jelképe, a bauhinia virág. 

A hongkongi zászlók mellett megjelentek a kínai lobogók, bevezettek új nemzeti ünnepeket is, mint például Buddha születésnapját.
A gazdaság is változott, még jobban megerősödött és stabilabb lett, a hongkongi tőzsde, ma is a világ egyik vezető pénzpiaca.
Hongkong magas fokú autonómiát élvez a kínai "egy ország, két rendszer" politikájának köszönhetően. Mindenben független Kínától, csak a hadügyekben és a külügyekben nem.
Külön jogrendszere, saját pénzneme és bevándorlási törvényei vannak, sőt angol örökségként továbbra is a bal oldalon vezetnek.

Hongkong Dél-kelet Ázsia egyik gyöngyszeme, itt kapcsolódik a kínai és a nyugati kultúra, és itt találkozik a kelet és nyugat.
         Hongkong jelképe,a bauhinia virág
Hongkong több mint 260 szigetből áll, melyeken 7650 felhőkarcoló található, ezzel első a világranglistán. A nagy népsűrűség és a kevés a beépíthető terület miatt építenek magas házakat.
A lakásaik is nagyon kicsik és szűkösek, mert Hongkongban helyhiány miatt nagyon magasak az ingatlanárak, és így a lakosság nagy része néhány négyzetméteres kis lyukban él.
A lakosság az elmúlt években jelentősen megnövekedett, ma mintegy nyolc és fél millióan lakják.
A születési ráta nagyon alacsony, de az évi mintegy 50000 bevándorlónak köszönhetően a lakosság létszáma folyamatosan növekszik. A további túlnépesedés megakadályozására a hatóságok 150fő/napra korlátozták a bevándorlást.
A látogató, már az új, Lantau szigetén épített reptérre érkezik. A korábbi a Kowloon félsziget déli részén lévő Kai-Tak repülőtér, a felhőkarcolók miatti gyors süllyedés és a tengerbe nyúló rövid leszállópálya következtében, a világ 10 legveszélyesebb reptere közé tartozott. 

                                      Az új repülőtér
Erre a városra az állandó pörgés, a dinamikus lüktetés a jellemző, itt nyugodtan mondhatjuk, hogy a nap 24 órából áll, és még ott van az éjszaka. Sok jelzővel illették már Hongkongot, de talán az "Ázsia New Yorkja „a legtalálóbb, bevásárlóközpontok tömegével, rengeteg kulturális eseménnyel, és a felhőkarcolók árnyékában megbúvó díszkertekkel, templomokkal.
Az ülő Buddha és a Ngong Ping 360 felvonó:
Érkezés után érdemes megnézni a Lantau egyik legmagasabb pontján üldögélő hatalmas Tian Tan Buddha szobrot, melyhez autóbusszal és a panorámás Ngong Ping felvonóval is fel lehet menni.
Ez a 6 kilométer hosszú drótkötélpálya a belváros felett Hongkong zöld övezetén és dimbes-dombos területeit keresztülszelve, egy 25 perces élménytúra.
Ha nem lenne szinte állandó párában a város, utazás közben megcsodálhatnád a fantasztikus panorámát.
Kissé tartottam a tériszonytól, még szerencse, hogy nem üvegfenekű kabint foglaltunk, de semmi probléma nem volt, mivel a folyamatosan változó látnivalók elvarázsolják az embert.
A város zajától távoli szigeten korábban több mint 150 kolostor működött, mára, az egyetlen megmaradt kolostor neve Po Lin.
A tengerszint felett 520 méter magasan található ülő Buddha-szobor a világon a legnagyobb szabadtéri szobor.
Buddha egy lótuszvirágon ül, és ha közelről is meg akarod nézni, akkor egy hosszú, 268 lépcsőből álló lépcsősort kell megmásznod.

Ngong Ping falucska is igazi turistalátványosság, rengeteg kínai csecsebecsével, teázókkal, pihenőhelyekkel.
A Hongkong-szigeten a legfőbb látványosság a Viktória csúcs, ahonnan lenyűgöző a kilátás. 
A csúcsra a legegyszerűbb feljutási eszköz a peak tram, amely egy 1888-ban alapított siklóvonal.
Fent a dombon található a Peak Tower nevű kilátóhely, ahonnan letekintve a világ legforgalmasabb mélyvízi tengeri kikötőjére a Victoria Harbour-ra és a híres az üzleti negyedre nyílik egészen elképesztő panoráma. 
Ez valójában a város Rózsadombja, ahol csak a milliárdosok engedhetik meg maguknak az ingatlanvásárlást, Jackie Chan-nek is itt van villája. 
A domboldali apartmanok átlagára több mint 2,5 millió US$.
Ehhez mérten óriási kontrasztot jelent a tömbházakba zsúfolódott hongkongi panelprolik körülményei, de elképesztő az Aberdeen kerületben, a vízen élő „dzsunkaprolik” élete is, ahol mintegy 6000 ember él csónakokon. Tehát itt sem fenékig tejfel minden.
                       Itt láthatjuk a világ legnagyobb úszó éttermét is.
Hong Kong nevének jelentése, "Illatos kikötő" melyet a szantálfa illatáról kapott, ma inkább a kipufogógázok tömény szaga a meghatározó.
A Hongkong sziget délkeleti részén található a Stanley piac. Itt a rengeteg apró, bazári ajándék mellett selyemruhák és kelmék is vásárolhatók.

Keményen kell alkudni, mert az árat ránézésre, vagy egyszerűbben szólva pofára határozzák meg.
A piacon végigmenve kiérünk a Stanley beachre, ahol áldomást ihatunk a jól sikerült üzletre.

A félsziget neve a kínai gau lung kilenc sárkányból ered. A monda szerint az egyik kínai császár erre bujdosott a mongol hordák elöl s mikor megérkezett a helyre nagyon megtetszett neki stratégiai szempontból s megkérdezte a szolgáját hogyan hívják a helyet.
Az hirtelenjében elnevezte a helyet kilenc sárkánynak, mert hirtelen ennyi dombot látott. Mikor a császár utána számolt azt mondta, hogy a hely neve helyesen csak nyolc sárkány lehet, mert csak annyi dombot számolt.
Igen ám, de a szolga hozzátette, hogy uram, elfeledted magad is hozzászámolni a sárkányokhoz.
Nézzünk meg egy kis videót Hongkongról: 


http://www.youtube.com/watch?v=lkK3vRFKHA8

Man Mo Temple ("A Tudás és Küzdés Isteneinek" temploma, Hong Kong legrégebbi kínai szent helye. A polgári (Man Tai) és a harci isten (MoTai) temploma.

Külön érdekesség, hogy a menstruáló nők nem mehetnek be. Vajon hogy szűrik ki őket?

Közlekedés:
Mintha Londonban lennél, egymást érik az emeletes buszok, sőt még emeletes villamos is van, ez a legolcsóbb.
A vezető, a pontosan kiszámolt aprópénz ellenében ad jegyet, ellenőrzi az összeg meglétét, de nem ad vissza.

A nagyobb távolságokra ott a metró, amelynek öt vonalán a célállomás meghatározásával, előre kell megváltani az elektronikus jegyet.
A buszok és a villamos mérete persze az ázsiai átlagmagassághoz van igazítva (ami a férfiak esetében 171 cm), tehát egy európai ember görnyedve fér be.
Mindig legyen nálunk szálláshelyünk, utcánk pontos neve kínai változatban is – sokat segít, ha a sofőr nem beszél angolul.

Épületek:

Érdekes, hogy ezeket a toronyházakhoz is bambuszból készült állványokat építenek a felújításnál.
Magas épületeken is gyakran hagynak egy nyílást, hogy az ártó szellem menjen keresztül az épületen és ne költözzön be. Különösen a sárkányoktól tartanak.
A modern életforma sajátosan ötvöződik a hagyományokkal. Fokozottan figyelnek a legfontosabb dologra, a fengshui-ra.
Mivel a kínai kultúrában a 4-es szám a halált jelenti, ezért az épületek emeleteinek számozásánál kihagyják a 4-est tartalmazó számokat.
Külön építési tanácsadókat szerződtetnek, hogy milyen legyen az épület tájolása, és mit hogyan helyezzenek el. Egyes tárgyakat, mint például a bagua tükröt, szintén használják még a mai napig is a hongkongi lakásokban.
A bagua-tükröknek két fő fajtáját különböztetjük meg: yin, (vagy kültéri) és yang, (vagy beltéri) bagua-tükörről beszélhetünk.
Valamennyi bagua-tükör funkciója egyaránt a negatív, ártó energia (Sá), és a vágó-energia távol tartása, visszaverése, ezáltal lakóterünk oltalmazása.

Így fér meg egymás mellett a „high-tech” és a tradíció.
Most jöttem rá, hogy én is milyen veszélyben vagyok, hiszen a feleségem a kínai horoszkóp szerint sárkány, és most a „Sárkány éve” jön.  Jaj!!!
Vásárlás:

Az épületek aljában ezernyi kis üzlet sorakozik. A boltok többsége családi vállalkozás, mosolygós, szorgos üzemeltetőik jóvoltából késő estig nyitva tartanak.

A napi étkezést érdemes a „Food Court”-okban (Kaja udvar) bonyolítani, mert óriási a választék, bár többnyire ázsiai kaja van, esetleg olasz.
Az utcán is simám leszólítanak, van, aki öltönyt akar megrendeltetni veled, más, egy „chinese” Rolexet akar rád sózni.
Hongkong igazi divat főváros megtalálható mindenféle világmárka. Meglepő módon hosszú sorok állnak a márkaboltok /Gucci, Vuitton, Prada/ előtt, miközben minden iszonyú drága. Lehet, hogy ennyi pénzük van???
Egy piac meglátogatása sok mindent elárul az adott városról. Meg lehet bámulni a különféle tengeri szörnyeket, a gazdag zöldség és gyümölcskínálatot. Sok mindenről nem is tudod, hogy mi az, de kérdésedre, szívesen elmagyarázzák.
Előtted darabolják bárddal a húsokat apró darabokra, felriasztva ezzel néhány-száz legyet.
                                      Tenger gyümölcsei
                            Ez vajon mi lehet? Erektált kagyló?
Érdekességek:
Az 1972-ben átadott Kowloon-Hongkong sziget alagutat a népnyelv "No Excuse Tunnel" alagútnak nevezi, ami annyit tesz”nincs több kifogás”. Amikor még nem létezett az alagút, csak éjfélig járt a hajó.
A kikapós férjek pedig hazatelefonáltak, hogy” honey”, nem tudok hazajönni, mert későig dolgoztam és lekéstem az utolsó kompot. Miután aztán az alagút elkészült, ilyen kifogással már nem lehetett kimaradni, s innen a név.
Az emberek többsége nagyon, nagyon pici lakásban él. Nem véletlen, hogy Hongkongban lehetőség van órákra kivenni egy hotelszobát. (Ha nyugalomra vágyik valaki.)
Ami még szintén érdekesség, hogy az angol nyelv pozíciója a második helyről csak harmadikra csúszott, mert a mandarin nyelvjárás vette át a helyét.

Például a metrókban, amikor bemondják, hogy melyik megálló következik, először kantoniul mondják el, ami a hivatalos nyelvjárás Hongkongban, a második helyre tették a mandarint, ami ugye az alap kínai lenne, és az angol a harmadik lett csak, ami szintén hivatalos nyelve Hongkongnak.
Az itteni emberek legtöbbjének nincsen autója, egyrészt mert drága, illetve felesleges, mert a tömegközlekedéssel gyorsabban el lehet jutni oda, ahova szeretnének. Egyébként is az autót igényelni kell, éves kvótákat írnak elő a helyi hatóságok.
Hong Kongban a karácsonyi hangulat eszméletlen. Az egész város tele van "Merry Christmas” és „Happy New Year" feliratú hatalmas neonfényekkel. 

A szállodákban is hatalmas feldíszített fenyőfákat találunk, miközben ugye a buddhizmus nem ünnepli a mi keresztény ünnepeinket. Ennek ellenére a karácsony állami ünnep.
Hongkongot úgy reklámozzák, hogy Live it, Love it!, azaz éljed és szeresd a várost!


                                                                                                       2011 december

15 megjegyzés:

  1. Szia Péter, ismét elvarázsolt ez a virtuális kirándulás, alaposan megfűszerezted, mindenféle különlegességgel:)Köszi szépen: Betty

    VálaszTörlés
  2. ELKÁPRÁZTATÓ A SZÍN KAVALKÁD. AZ ESZMÉLETLENÜL MAGAS ÉPÜLETEK, FÉLELMETES, MÉG ÍGY ALULRÓL NÉZVE IS. VAJON, MILYEN ÉRZÉS LEHET A LEGMAGASABB SZINTEN? NEKEM NAGYON TETSZIK, MÁR ELEVE NAGYON SZERETEM A KÍNAI FILMEKET IS. ANNYIRA MÁS A KULTÚRÁJUK, AZ ÉLETMÓDJUK, NEM UTOLSÓ SORBAN, AZ ORVOSI MÓDSZEREIKET, BECSÜLÖM NAGYRA, AMIÉRT, TERMÉSZETES GYÓGYMÓDOKAT HASZNÁLNAK, AMENNYIRE CSAK LEHET, NEM PEDIG, TOVÁBBI MÉRGEKKEL, TÖMIK, AZ EMBEREKET. KÖSZÖNÖM HOGY EGY ÚJABB ÉLMÉNNYEL LEHETTEM GAZDAGABB. KÍVÁNOK NEKED, ERŐT , EGÉSZSÉGET, HOGY MÉG SOK ILYEN CSODÁLATOS, ÚTI BESZÁMOLÓVAL, TUDJÁL ELKÁPRÁZTATNI BENNÜNKET. üDV: ERZSIKE...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves és értékes hozzászólásod.

      Törlés
  3. Nagyon szeretem ezeket az ismertető videokat,jó szerkeztésűek, szinesek, olyan helyekre látogathatok amit a valóságban soha nem érhetek el.Köszönöm,Ica

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm Péter ezt a színes, érdekes beszámolódat is!Élmény veled "utazni"!
    Üdv:Giti

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Drága Péter!!
    Csodálatos SZÉP!!
    JUCUS!!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm Péter káprázatos volt a beszámolod, fantasztikus dolgokat tudtam meg mindig is elvarázsolt a kinai nép kulturája, szokásaik, az egész életmód, persze európai emberként ott élni már nem hiszem, hogy olyan jó lenne. Üdv. Irén

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves és értékes hozzászólásod.

      Törlés
  7. Köszönöm Péter! Azt hiszem ilyen sok érdekes dolgot ritkán látni. élmény az utazás veled. Elnézést nem voltam idehaza nem tudtam megtekinteni a videókat. Pedig imádom őket mert szépek színvonalasak, Látványnak se utolsó .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves és értékes hozzászólásod.

      Törlés
  8. Jó hely, szép hely, csak nagyon sűrű. Köszönöm érdekes útleírásodat. Üdv., janosgyula

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm szépen, nagyon szép értékes beszámolódat örömmel olvastam , néztem a gyönyörű képeket

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tanulságos, érdekes

    VálaszTörlés
  11. Kedves Péter!
    Holnap utazunk Hong Kong ba, így akadtam rá az értékes beszámolódra. Nagyon hálás vagyok érte Anna

    VálaszTörlés